Világok közt II.

A telefonom csörgésére ébredtem. Bágyadtan megnyomtam a szundi gombot és aludtam tovább. Ó, miért is kéne felkelnem? Hogy iskolába menjek, aztán tanuljak, és soha ne tudjak aludni? Ezért? Minden nap ugyanaz a robot. Ugyan már, hogy lenne nekem már ehhez kedvem? De azért csak fölkeltem. Félholtként átvánszorogtam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe: kócos haj, hunyorgó szem hatalmas karikákkal, színtelen, püffedt arc. Remek. Jól kezdem a napot.

Felvettem a fekete metálos pólómat, csőnadrágomat, deszkás cipőmet. Bezseléztem a hajam, és feltettem a fülhallgatóm. Nos, máris jobban nézek ki. Bocs, mégsem. Az arcom még mindig ugyanolyan lefáradt, álmos. Bár mindig az, tök mindegy, nem érdekel. Lebotorkáltam a lépcsőn a konyhába. Volt ott croiassant, rántotta, pirítós, virsli, gyümölcsök, kakaó és minden más szemét. De pizza, hambi egy se. Dühösen becsaptam a hűtőt. Csodálatos, ma se eszek reggelit. Kimentem az utcára, és megcsapott a hideg. Ne már, elfelejtettem kabátot venni! Ne, nem lehetek ilyen szerencsétlen! De azért nem mentem vissza. Beálltam a Mc’ Donalds kígyózó sorába, és vettem ennivalót. Persze ezt se nekem kellett volna csinálnom! Anyának kéne reggelit vennie, csak ő tojik rá! Beértem az iskolába, és leültem. A fejemet megtámasztva, félig csukott szemmel hallgattam végig az összes órát. Nem tudom, miről volt szó. Nem tudom mikor volt szünet, összefolyt előttem minden. Nyilván be is aludtam párszor. De hát ez van. Ha az ember nem aludhat éjszaka, úgy ilyenkor kell.

A suli után hazaindultam. Már nem fáztam és volt nálam chips, tehát éhes sem voltam. A fülembe dübörgött a zene, mondhatni egészen jól éreztem magam. Ebből a hangulatból rántott ki egy csöves, Ott ült az út szélén, és kéregetet. Annyira undorító. Büdös és piszkos kis markát az arcomba nyomta. Nem volt nálam pénz. Odaléptem hozzá és fintorogva ugyan, de a chipsemet a markába öntöttem. Tessék. Jót tettem valakivel, aki ráadásul meg sem érdemli. Na, vajon miért lett csöves? Csak nem azért, mert olyan lusta volt? Aztán most meg velem tartatja el magát? Hát ez szörnyű! De én jót tettem. Olyannak adtam enni, aki meg sem érdemli. Jó ember vagyok, bár a világ megpróbál tönkretenni. Nem adnak nekem reggelit, aludni se hagynak. De én ettől még jó ember vagyok. Megelégedetten léptem be a házba, és ez egész napra kitartott. Ettem egy kis szusit (végre valami jó kaja!), és kimentem a teraszra. Medencézni támadt kedvem. Felvettem a napszemüvegem, az úszógatyám, és egy matracon fekve a medence közepére eveztem magam. Csodálatos volt! A Nap melegen sütött, dübörgött a zene, és a kezemben lévő koktél igazán finom volt. Jó volt ott feküdni azzal a tudattal, hogy ma se segítettem valakin.

A húgom beugrott a medencébe. Csupa víz lettem, a napszemüvegem, a koktélom. Hogy gondolta ezt? Dühösen rá akartam kiáltani, de ő a matrac alá került. Beleborított a vízbe, és jót nevetett magán. Elmerültem. Kétségbeesetten próbáltam kapálózni, de nem jutottam feljebb. A húgom sehol. A matrac sehol. Én a víz alatt. Nem tudok úszni! Segítséget kiáltottam volna, de ugyan a víz alatt ki hallja? Utolsó leheletemig kapálóztam, de mindhiába. Kezdtem eszméletemet veszteni. Nem tudtam hol vagyok. Egyedül a koktélt éreztem a kezemben. Így azt szorítottam. Ebbe az egybe kapaszkodtam halálom pillanatáig, de azt görcsösen szorítottam. Görcsösen ragaszkodtam ehhez az élethez, bár semmi jót nem adott.